Utcai divatfotózás New York -ban




A divat meghatározza a mindennapjainkat, valaki követi, valaki teremti és van akit abszolut hidegen hagy. Itt New York -ban mindegyik kategóriából akad bőven. Tavaly történt az eset, hogy magamhoz képest, egész normálisan öltöztem fel, olyannyira, hogy egy prfi fotós el is kapott rólam egy képet az utcán, majd a barátnője szólított meg, hogy a kép annyira megtetszett neki, hogy szeretné ha áldásomat adnám a felhasználásra és el is küldené nekem.

Természetesen igent mondtam, bár meg is lepett a dolog. Mi lehetne egy divatfotósnak igazán nagy kihívás, ha nem az, hogy az életből merít ihletet és az utca emberét fotózgatja, majd kapcsolatba lép vele, és vagy tetszik neki a fotó vagy nem, de mindenképp, be tudja mutatni vadidegen embereknek önmagát. 

Az elmúlt egy hétben fogtam magam, és lencsevégre kaptam a divatot az utcán és a kirakatokban. Számtalan embert fotóztam le, elutasítást senkitől sem kaptam, bár hozzájárulást, hogy felhasználhassam a fotót itt, már értelemszerűen kevesebben adtak. Szerettem volna megmutatni azt, hogy bárkiből pár másodperc alatt kihozható egy magazin jellegű fotó úgy, hogy a fotósnak nincs hatása a képre az elkészüléskor, csupán csak részesévé válik a pillanatnak. Természetesen könnyebb úgy divatfotókat készíteni, hogy a profi fotós egy stáb részét képezi, és igazából neki csak együtt kell működni a többiekkel. De van az a szint mikor már ez kevés, hiszen mindenki szeretne jobbá és jobbá vállni a szakmájában. Itt jön be a képbe a pszichológia, mikor a szaktudás a rendelkezésedre áll, a megérzéseid és az ösztöneid finomítása a következő színt. Hatalmas bátorság kellett a részemről ahhoz, hogy itt Amerikában, egy óriási fényképezőgéppel vadidegen emberekről készítsek képeket majd eztkövetően egyeztessek is velök, hogy megosztanám a képet a világgal. Izgalmas kihívás és értékes tapasztalás is egyben, hiszen nem tudhatom, hogy kit fotóztam le, kinek küldöm el a képet, ki fogja majd látni és ezáltal kinek mutatkozhatok be. :) No de nem húzom tovább a szót, lássuk a végeredményt, mely 2 kategóriára van bontva, de egyben tudjátok megtekinteni őket, az alábbi fotóra kattintva.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések