Fotópszichológia - Váratlan fordulat
Hideg tél volt. Ember is alig volt az utcán. Igazából semmi kedvem sem volt kilépni a meleg lakásból és elindulni az előre megbeszélt találkozóra. Nincsenek valahogy jó megérzéseim. Próbáltam gyártani a kifogásokat, hogy hogyan mondjam le a megbeszélést. Hirtelen számtalan alibi gondolat futott végig a fejemben. Aztán csak erőt vettem magamon, én azt nem tehetem meg, hogy lemondom. Ő megbízott bennem, kiválasztott engem és hiába nem érzem kompatibilisnek magunkat egymással, ezen az úton végig kell mennem. Pedig azt sem tudom ki ő, csak egy nagyon rövid levélváltásunk volt eddig. Azt érzem, hogy most is sérülni fogok lelkiekben, pedig annyira jó volt eddig ez a nap, nem értem miért kínzom magam mindig. Olyan sokáig elvoltam a gondolataimban, hogy azon kaptam magam, hogy megérkeztem a helyszínre. Állok kint a mínusz fokban és nem merek bemenni. Azon gondolkozom, hogy vajon, hogy nézhet ki, vajon jól éreztem -e, hogy mi vár rám. Mi van, ha tévedek? Benyitottam, néhány lépést ...
