Mi a siker titka? Egy balerinával beszélgettem.
Tegnap Mikayla -val fotóztunk, aki 21 éves, amerikai állampolgár, és profi táncos, valamint modell szeretne majd lenni. 15 éves kora óta kollégiumban lakik, és jövőre fogja befejezni a tanulmányait. Mielőtt bármilyen fotózást elkezdenék, mindig beszélgetek a modellel, ( megjegyzem, számomra mindenki modell, aki a kamerám elé áll ), szóval beszélgettünk, hogy milyen stílusú és típusú képekben gondolkodik, mit vár a fotózástól, mik a céljai a képekkel, no meg az utolsó kérdés, hogy miért velem szeretné megvalósítani az elképzeléseit.
A beszélgetésünk nagyon tanulságosnak bizonyult, amit megengedett, hogy megosszak a kedves olvasókkal. New York elvileg az álmok városa itt mindenki megtalálhatja a számításait. Ezt látjuk a filmekben, ezt közvetíti felénk Amerika. Ám a valóság az, hogy itt a többszörösét kell valakinek nyújtani ahhoz, hogy befusson, mint bármely más nagyvárosba a világon. Kiderült, hogy nagyon jó tanártól tanul táncolni, nagyon szorgalmas, de nehéz nap mint nap szembesülni azzal, hogy a próbákon vannak nála sokkal tehetségesebb emberek. Ez önbizalomhiányt szül, mely akarva - akaratlanul rányomja a bélyegét a mindennapokra és a fiatalok egy géppé válnak, akik menetelnek a cél felé és eközben nem élik meg a fiatalságukat, vagy pont az ellenkezője, túlzott formában is megélik és kiégnek. Érdekes volt hallgatni az ambícióit, hogy mindezek ellenére tud hinni abban, hogy ő lehet olyan táncos, aki egyszer nagyközönség előtt bűvölheti el a közönséget és akinek rajongói lesznek. Nagyon érdekes, hogy semmi összefüggés nincs az előző blogomban írt hölgyemény és ő közötte, de úgy tűnik, ha valaki táncos, tud bánni a testével, tud játszani az arcával, egyeneságon következik, hogy megpróbálja a modell karriert is. Teljesen egyet értek a törekvéssel, hiszen itt senki sem mondja a másiknak, hogy te tehetségtelen vagy, ne csináld, hanem azt emelik ki amit jól csinál. Ez otthon pont fordítva van, sokszor azt mondjuk másoknak először, hogy szerintünk min kellene javítania és elfelejtjük megdicsérni, holott az adhat igazán erőt neki a fejlődéshez. Ebbe én is bele esek, de igyekszem ezen változtatni.
Szóval ami ide nagyon kell, az az önmagunkba vetett hit, hiszen egy pozícióra 10X, 20X vagy akár 50X is többen állnak sorban itt a világ fővárosában mint bárhol máshol. De a hit még kevés ahogy beszélgetünk, elmondta, hogy mi a titka. A titok, hogy úgy gondolja megtalálta azt, hogy ő maga mitől egyedi. Mitől különleges és elkezdi mind a táncban, mind pedig a való életben kihangsúlyozni azt. A fókuszt arra helyezi így az emberek az egyediségét veszik észre először. Itt adta fel a leckét nekem, mert ezt az egyediséget kell akkor észre vennem és kiemelnem a fotókon röpke 2 óra alatt, egy bérelt helyszínen. Szerencsére nem voltam magamra hagyva ebben, mert az anyukája is jelen volt és ő egyből büszkén elmondta, hogy szerinte mitől egyedi a lánya. Jelenleg amíg nem fejezi be az iskolát, addig a modell pályára sem tud lépni, de az általa kitalált koncepcióban nagyon tud hinni. Az utolsó kérdésre a válasz, hogy miért pont velem képzeli el a portfóliója megvalósítását, csak annyi volt, hogy megnézte a referencia képeket és úgy érezte, hogy ez az a stílus amit ő keres. Ha tehetem, mindig a modellel közösen azonnal retusálom a képeket, így születtek meg az alábbi képek.
Megjegyzések