Fotótörténelem #12 – Anna Atkins: amikor a fény rajzolta meg a tengert
Egy sötétkék könyvlapon világos, szinte fehér alak lebeg. Első pillantásra különös növényi rajznak tűnhet: egy központi részből szabálytalan, hártyaszerű szélek terjednek szét. A lap alján kézírással egy latin név olvasható: Ulva lactuca. Nézd meg közelebbről a képet. A világos forma egy valódi alga lenyomata.
A felvételt Anna Atkins készítette, a Metropolitan Museum of Art nyilvántartása szerint körülbelül 1853-ban. Az eredeti lap nem fényképezőgéppel készült. A tárgy közvetlenül a fényérzékeny papírra került, és a napfény rajzolta körül. Ezt a képkészítési módot fotogramnak nevezzük.
A kék nem a növény természetes színe. A cianotípia eljárásának eredménye. Az előttünk lévő lap egyszerre botanikai nyilvántartás, fénykémiai lenyomat és gondosan kialakított kompozíció.
Mit mutat az Ulva lactuca?
Az Ulva lactuca tengeri zöldalga, közismert neve tengeri saláta. Ez a fotogram nem az élő növény színét adja vissza. A papírra helyezett példány körvonalát és azt mutatja, hol akadályozta a fényt, hol engedte részben át. Az eltérő vastagságú és áttetszőségű részek különböző tónusokat eredményezhettek.
A világos alga a kék mezőnek csak egy részét tölti ki. A körülötte megmaradt tér ezért fontos. Távolabbról egyetlen alakot látunk, közelebbről viszont az egyenetlen szél és a belső finom különbségek válnak érdekessé. A növény saját formája és Atkins elrendezése közösen alakítja a látványt.
A kéziratos latin név nem díszítés. Azonosítja a példányt. A kép a jelöléssel együtt válik egy gyűjtemény összehasonlítható részévé. Az első benyomásunk lehet esztétikai, de a szerző tudományos céllal készítette a lapot.
Hogyan készül fénykép fényképezőgép nélkül?
A cianotípiát Sir John Herschel 1842-ben dolgozta ki. A papírt fényérzékeny vasvegyületekkel kezelik. A megvilágított területek az előhívás és vizes mosás után jellegzetes mélykék színt kapnak. A növény által letakart részek világosak maradnak, az áttetszőbb részek között pedig árnyalatkülönbség alakulhat ki.
Az eljáráshoz nincs szükség lencsére. Ettől azonban még pontos fényképészeti munkáról beszélünk: a kontaktus, az expozíció ideje, a fény és a papír előkészítése meghatározza az eredményt. A fotogram sajátos tulajdonsága, hogy maga a vizsgált tárgy vesz részt a kép formálásában.
A közvetlen lenyomat sem tartalmaz minden információt. A növény természetes színe, a begyűjtés helye, pontos állapota és a térbeli mélység más forrás nélkül nem olvasható ki belőle. Ezt a képet ugyanúgy értelmezni kell, mint egy kamerával készült felvételt.
Egy könyv, amelyet kézzel készített fényképekből állítottak össze
Atkins 1843-ban kezdte kiadni a Photographs of British Algae: Cyanotype Impressions című munkáját. Az egyes részek magánkiadásban jutottak el botanikus ismerőseihez. A Metropolitan Museum of Art és a londoni Natural History Museum a legkorábbi, fényképekkel illusztrált könyvként tárgyalja a vállalkozást.
Az itt elemzett Ulva lactuca nyomatot a Met körülbelül 1853-ra datálja. Ez fontos különbség: 1843 a könyvprojekt indulása, nem ennek a konkrét lapnak a biztos keletkezési éve. Az eredeti a múzeumban a 2005.100.557 (142) leltári számon szerepel.
Atkins a mintákat elrendezte, saját kezűleg készítette a nyomatokat, és a tudományos neveket is feljegyezte. Egy-egy könyvpéldány előállítása ismételt munkát kívánt. A fennmaradt kötetek ezért nem tekinthetők egy mai, gépi úton sokszorosított könyv teljesen azonos példányainak.
Tudományos dokumentum és kompozíció
Egy botanikai kép feladata, hogy felismerhetővé tegye a növényt. Az elhelyezés ezért nem közömbös: egy rosszul kiterített példány elfedheti a fontos körvonalakat. A kék mezőben megjelenő világos alga egyszerre ad vizsgálható formát és erős vizuális ritmust.
Érdemes megfigyelni a széleket. Nem szimmetrikus ornamentikát látunk, hanem egy konkrét példány szabálytalan körvonalát. A kiválasztás, a kiterítés, a távolság a lap szélétől és maga az expozíció is alkotói döntés. Ettől a kép nem lesz kevésbé tudományos; inkább megmutatkozik, milyen munkával hozták létre a dokumentumot.
Az algák tanulmányozásában rajzok, leírások és metszetek is szerepet kaptak. A fotogram mást tett lehetővé: a növény anyaga közvetlenül hatott a papíron keletkező világos és sötét formákra. Ez új bizonyítékot jelenthetett, de nem helyettesítette a pontos megnevezést és a botanikai összehasonlítást.
Kinek volt lehetősége ilyen munkára?
Atkins édesapja, John George Children a British Museum munkatársa volt. A Natural History Museum bemutatja, hogy a családi és tudományos kapcsolatok révén Atkins olyan tudáshoz és eszközökhöz is hozzájutott, amelyek sok 19. századi nő előtt zárva maradtak. A botanikai érdeklődés és a technikai újdonság így kapcsolódhatott össze az életében.
A múzeum a társadalmi és anyagi háttér sötétebb oldalát is dokumentálja: férjének családi vagyona részben a jamaicai ültetvények, illetve a brit rabszolgatartóknak fizetett kártalanítás történetéhez kötődött. Ezt a cianotípia nem mutatja meg. A kép létrejöttének körülményeihez mégis hozzátartozik, hogy kinek volt ideje, kapcsolatrendszere és anyagi lehetősége ilyen költséges, hosszú távú munkára.
Mit tudunk biztosan, és mit értelmezünk?
A múzeumi rekord alapján ellenőrizhető az alkotó, a műcím, a hozzávetőleges dátum, a technika és az eredeti lap mérete: 25,3 × 20 centiméter. A Met a művet közkincsként jelöli meg.
Amikor a formát lebegőnek vagy a kék mezőt csendesnek nevezzük, vizuális értelmezést adunk. Megmutathatjuk, melyik képi részlet támasztja ezt alá. Azt viszont nem állíthatjuk, hogy tudjuk, mit érzett Atkins ennek a konkrét példánynak az exponálásakor.
> A természet adta a körvonalat, a fény rögzítette a lenyomatot. A lapra helyezés azt is meghatározza, hogyan járja be a tekintetünk a képet.
Mi marad ebből a mai néző számára?
A digitális képeknél megszoktuk, hogy a színt a fényképezett tárgy tulajdonságaként olvassuk. Itt más történik: a kék a papír fénykémiai reakciója. A világos alakot sem lencse vetítette a felületre, hanem a közvetlen kontaktus és az anyag fényáteresztése alakította ki.
A Roger Fenton krími útját bemutató #11-es rész (https://blog.banhalmi.art/post/roger-fenton-valley-shadow-death-1855) a tájban hátramaradt tárgyak nyomairól szólt. Atkinsnál maga a tárgy alakította a fotografikus nyomot. Mindkét esetben érdemes megkülönböztetni a látványt attól a történettől, amelyet a kép alapján elmesélünk.
Nézd meg még egyszer az alga szélét, a nagy kék felületet és az alsó kézírást. Melyik részletre válaszol maga a kép, és melyikhez kell a muzeális nyilvántartás vagy a technika története?
Források és képhasználat
- The Metropolitan Museum of Art – Ulva lactuca (https://www.metmuseum.org/art/collection/search/291638): Anna Atkins, kb. 1853, cianotípia, 2005.100.557 (142), Public Domain.
- The Met – Photographs of British Algae (https://www.metmuseum.org/art/collection/search/286656): az 1843–1853 közötti vállalkozás és az eljárás.
- Natural History Museum, London (https://www.nhm.ac.uk/discover/anna-atkins-cyanotypes-the-first-book-of-photographs.html): botanikai, technikatörténeti és társadalmi háttér.
- New York Public Library (https://www.nypl.org/events/exhibitions/galleries/visual-world/item/4105): a kiadvány története.
- Ashmolean Museum (https://ashmolean.web.ox.ac.uk/article/how-victorian-women-shaped-colour-technologies): a cianotípia eljárása.
A tervezett kép: Anna Atkins, Ulva lactuca, kb. 1853, The Metropolitan Museum of Art, Open Access / Public Domain. A kép dokumentáltan újrahasználható; a Wix Media Managerbe történő importja azonban kétszer biztonsági ellenőrzésen elakadt. Kép nélkül nem publikálandó.