Fotótörténelem #11 – Roger Fenton: az út, amelyen senki sem jár
Egy út fut a kopár dombok között. A kép előterében apró, kerek tárgyak hevernek. A völgy messzebbre nyúlik, mint ameddig kényelmesen ellátunk, mégsem látni rajta egyetlen embert sem. Nincs katona, nincs lovas, nem zajlik csata. Az apró tárgyakról csak közelebbről derül ki, hogy ágyúgolyók. Hirtelen az üres út sem tűnik üresnek.
Roger Fenton 1855-ben, a krími háború idején készítette a felvételt. Az ismert címe The Valley of the Shadow of Death, magyarul A halál árnyékának völgye. A Library of Congress egy sóspapírképet őriz belőle: a képen az út és a völgy oldala ágyúgolyókkal van tele. A Getty egy ugyanebből az időszakból származó nagyítást 1855. április 23-ra datál.
A kép ereje abból is származik, ami hiányzik róla. De az üres tér önmagában még nem mondja el, mi történt a fényképezés előtt, és mi történt utána.
Az út, amely a tekintetet vezeti
Nézd meg, hogyan indul a kompozíció. Az út két széle a kép aljától a völgy közepe felé tart. A vonalak találkozni látszanak, majd eltűnnek a távolban. Ez a perspektíva szinte rákényszeríti a szemet, hogy kövesse az útvonalat.
A két oldalon alacsony, csupasz lejtők emelkednek. Nem kínálnak különösebb kapaszkodót, ezért a figyelem újra és újra a talajra tér vissza. Ott pedig egymástól eltérő nagyságú sötét pontok sorakoznak. Első pillantásra köveknek tűnhetnek; az archív leírásból tudjuk, hogy ágyúgolyókról van szó.
A fotó nem mutatja a lövéseket, amelyek ide juttatták őket. Nem látni a fegyvereket, az embereket vagy a sérülteket. A nézőnek mégis van mire figyelnie: a hátramaradt tárgyak helyére, a tér arányaira és a földút kiszolgáltatottságára.
Miért nem fényképezte le a csatát?
Az 1850-es évek technikája más munkát követelt, mint egy mai digitális gép. Fenton a nedves kollódiumos eljárással készített üvegnegatívokat. A fényérzékeny lemezt a felvétel előtt elő kellett készíteni, majd még nedves állapotban előhívni. Ehhez laboratóriumra volt szükség a helyszín közelében.
Fenton egy korábbi borkereskedői kocsit alakított át mozgó sötétkamrává. A Science Museum Group gyűjteménye külön fényképen dokumentálja a kocsit és Fenton segítőjét, Marcus Sparlingot. A felszerelés súlya, a hőség, a por és az eljárás időigénye szűkítette, mit lehetett megörökíteni a harctéren.
A technikai korlát azonban nem magyaráz meg mindent. A Library of Congress szerint Fenton királyi és kormányzati támogatással, valamint egy kiadói vállalkozás keretében dolgozott. Kereskedelmi és politikai szempontok is hatottak arra, milyen háborús képek kerülhettek a közönség elé. A fényképezés körülményei és a publikálás szándéka együtt formálták a látványt.
Két felvétel ugyanarról az útról
A történet legérdekesebb részlete, hogy Fenton ugyanezt a völgyet két eltérő negatívon is megörökítette. Az egyik változaton az úton is hevernek ágyúgolyók; a másikon az úttest jóval tisztább, a golyók inkább az út szélén láthatók. Nem ugyanaz a kép kétféle retusálása: külön felvételekről van szó.
Ebből született az a kérdés, hogy mozgatta-e valaki az ágyúgolyókat a fényképezés kedvéért. Errol Morris részletesen vizsgálta a két változat sorrendjét. Más kutatók és intézmények eltérően ítélik meg, mennyire biztos az eredmény. A Musée d’Orsay például kétségbe vonja, hogy Fentonnak a veszélyes helyszínen módja lett volna megrendezni a jelenetet.
A két negatív létezése dokumentált. A tárgyak pontos mozgatásának oka és a fotós szándéka viszont nem olvasható le a képekből önmagukban. Lehetett tudatos rendezés, de másféle helyszíni tevékenység is módosíthatta a terepet. A gyanú nem azonos a bizonyítékkal.
A cím is része a fényképnek
A Valley of the Shadow of Death cím bibliai fordulatot idéz. A krími háború katonái a területet a gyakori tüzérségi tűz miatt nevezték így. Fenton fényképén a cím olyan eseményeket is felidéz, amelyek nincsenek a képkivágáson belül.
Könnyű ezt a völgyet összekeverni a könnyűlovasság híres, 1854-es balaklavai rohamának helyszínével. A történeti források azonban különbséget tesznek a két útvonal között. Az azonos hangulatú elnevezés nem bizonyít azonos földrajzi helyet. A képaláírás és a pontos topográfia itt különösen fontos.
Ha a fotót pusztán „krími tájként” látnánk, az út elhagyatottsága más jelentést kapna. A cím és a datálás nem egyszerű díszítés: befolyásolják, milyen történetet rendelünk a látványhoz. Ezért a címet is forrásként kell kezelni, nem csak hangulatként.
Dokumentum, amely nem mond el mindent
Fenton felvétele nem szemtanúja egyetlen, pontosan azonosítható becsapódásnak sem. Nem tudjuk meg róla, ki lőtt egy adott golyót, vagy ki haladt végig az úton a kamera felállítása előtt. A fotó egy helyszín egy adott állapotáról ad vizuális bizonyítékot.
Ez még nem gyengeség. A dokumentumfotó határai ugyanúgy fontosak, mint az ereje. Megmutathatja az esemény nyomát, de a nyom és az esemény között mindig van értelmezési távolság. Ezt a távolságot segítik áthidalni a naplók, levelek, katonai térképek és a múzeumi gyűjtemények leírásai.
A képen az út közepén heverő tárgyak láthatók. A háború története a képen kívül folytatódik. A két tudásréteget nem érdemes összekeverni.
Mit változtatna a képkivágás?
Képzelj el egy szűkebb vágást, amely csak a legközelebbi ágyúgolyókat mutatja. Erősebb lehetne a tárgyi részlet, de eltűnne az a hosszú, kanyargó út, amely most a képben az idő és a távolság érzetét is megadja.
Ha éppen ellenkezőleg, még távolabbról néznénk a völgyet, az egyes tárgyak alig látszanának. Akkor inkább egy tájképet olvasnánk. Fenton ismert képkivágásán a két lépték egymás mellett marad: a terep nagysága és a kézzelfogható apró nyomok.
Ez a kompozíció nem tudja helyettesíteni a történeti bizonyítást, de meghatározza, hová irányul a figyelem. A fotográfiai döntés így a tájékozódás eszköze lesz.
Mit kérdeznénk ma egy hasonló képtől?
A mai háborús és válságfotókról gyakran először a megdöbbentő pillanat jut eszünkbe. Pedig az üres helyszínek is hordozhatnak fontos információt. Egy kiürült utca, egy elhagyott épület, egy sérült tárgy mást mutat meg, mint egy akció közben készült kép.
A #10-es részben Lewis Hine Sadie Pfeiferről készített portréján a képaláírás adta hozzá a látható helyzethez az ellenőrizhető emberi körülményeket. Fentonnál nem egy személy adatlapját olvassuk, hanem egy út történetét próbáljuk megérteni. Közös bennük, hogy a látvány és a forrás együtt teszi pontosabbá a kérdéseinket.
Érdemes még egyszer végignézni az út vonalán. A távolban nincs ember, a közelben viszont ott maradtak a tárgyak. Mit tudunk biztosan a kép alapján? És mi az, amihez már másik forrásra van szükségünk?
Források és képhasználat
Library of Congress — The valley of the shadow of death, 1855: https://www.loc.gov/item/2001698869/: eredeti gyűjteményi rekord, technika, kép és jogi státusz.
Library of Congress — Fenton’s Crimean War Photography: https://www.loc.gov/pictures/collection/ftncnw/background.html: a megbízás és a fényképezés történeti körülményei.
Royal Collection Trust — Valley of the Shadow of Death: https://albert.rct.uk/collections/photographs-collection/record-of-historical-events/valley-of-the-shadow-of-death: 1855. április 23-i datálás és történeti leírás.
Science Museum Group — Roger Fenton’s Photographic Van: https://collection.sciencemuseumgroup.org.uk/objects/co8347153/roger-fentons-photographic-van: a mozgó laboratórium és Marcus Sparling.
J. Paul Getty Museum — All the Mighty World: Roger Fenton: https://www.getty.edu/art/exhibitions/fenton/: a háborús sorozat és a fényképezés kontextusa.
Musée d’Orsay — The Valley of the Shadow of Death: https://www.musee-orsay.fr/en/artworks/valley-shadow-death-134407: az esetleges megrendezés körüli vita egyik intézményi értelmezése.
Képjog: A Library of Congress a Roger Fenton Crimean War Photographs gyűjteményét közkincsnek és szabadon újrafelhasználhatónak nevezi; a konkrét képnél „No known restrictions on publication” megjegyzés szerepel. A tervezett hero/cover/első IMAGE azonos, a LOC 1024×831 px eredeti nyomatot reprodukáló JPEG-je. A képen színezés vagy utólagos illusztráció nem készül.