// A színfalak mögött. Egy fotó, és a történet ami mögötte van!

Március 10. volt, egy átlagos délután. Az ablakomon kinézve láttam, hogy csepereg az eső, közben a chat-en egy új üzenet érkezett. Egy focistától, aki mindig is tetszett nekem. Szerettem a focit, hiszen lányként én is fociztam, és eközben nagyon sok fiú barátot is szereztem. Beszélgettünk órákon keresztül, majd a találkozásra is sor került. Kiderült, hogy nagyon különbözőek vagyunk. Én a világ felé nyitó személyiség vagyok, sok baráttal, aki megy a céljai után és a jövőjét te

25 évvel ezelőtt lezártam az első házasságom. Szerencsére továbbra is jó kapcsolatban maradtunk a gyerekeim apjával. A lakás az enyém maradt, elcseréltem, majd üresen árválkodott. Megismertem életem párját, összeházasodtunk és egy szép nagy családi házba költöztünk. Minden rendben volt. Mégis, pár év elteltével kezdett romlani a kedvem. Testi tünetek is jelentkeztek, nem értettem miért. Mindenem meg van, szerető férj, vállalkozás, munkámban sikerek, gyerekek, rendezett anyag

Sok történet van az életemben, melyek alakítottak és olyanná tettek, amilyen most vagyok. Nem mindegyik pozitív történet, de mindegyik tanít valamire. Amit most leírok az kiemelkedik a többi közül, mert sokszor befolyásolta a későbbi döntéseimet is. A szüleim mindig "szeretet-burokban" tartottak, a családunk abszolút tökéletesen működött. Én egy halk szavú, mindenkinek megfelelni akaró lány voltam sokáig, aztán ezt a kényszerességet sikeresen elhagytam. Egyrészt mert rájö

Azt mondják, egy új lélek érkezésekor egy másik lélek távozik. 2014-ben találkoztam egy férfival, akivel egyből egymásba szerettünk. Hamarosan összeköltöztünk, másfél év után összeházasodtunk. Nagyon boldog évek voltak. Azt mondhatom, hogy életemben sosem volt még egyhuzamban ilyen tartós boldogság az életem majdnem minden területén. Persze, mikor valaki életében valami nagyon jól működik, más dolgok elromlanak. Esetemben ez a családom széthullása volt. Egy nagy konfliktus m

Vasárnap reggel, másnap. Támasztom a mosdót és vakarom le az arcomról a tegnapi buliban elmosódott sminket. Fáradt voltam kívül-belül, nem volt kedvem lemosni, csak bevackoltam magam a hideg párnák közé, mikor hazaértem. Hideg volt az ágy, pedig tudtam, hogy egy perc alatt lángba borult volna, ha nem egyedül jövök haza, hanem Vele. De nem tettem, és akármilyen vacakul és egyedül is vagyok most, boldog vagyok. Büszkén nézek a tükörbe, és visszavackolom magam az ágyba. Rád go

Soha nem voltam átlagos gyermek, se átlagos nő. Kreativitásom, nyelvérzékem, érzékeny orrom - mely nem tűri a kellemetlen szagok még halvány jelzését sem – és persze a szorgalmam, elvezettek oda, ahol most vagyok, és ezt nem az anyagiakra értem. 51 éves vagyok. Nincs saját lakásom, házam, nincsenek gyermekeim. Van egy kutyám és egy macskám (tehát nem lehet azt mondani, hogy "se kutyája, se macskája" ). Rengeteget utazom, és az élmények, amelyekben részem volt, van és lesz

20 évesen összekerültünk, 5 év múlva született az első lányom, és 5 év különbségekkel még két gyermek. Lett családi ház, kutya, macska, közös vállalkozás, nyaralások - minden menetrend szerint. A 10 éves évfordulónkra össze is házasodtunk. Látszólag gondtalan élet. Lehetett volna az? Nem tudom, hol voltam ÉN húsz évig. Így utólag visszagondolva sem tudom. A pénzt mindig a férjem kereste, dolgozgattam a vállalkozásban, fizetesem is volt, de a fő feladatom észrevétlenül a gy

Csütörtök volt, április 18-a. A mai napig nem tudom, honnan merítettem az erőt, de felálltam, és új életet kezdtem. Egyedül, önmagammal. Nem néztem azóta vissza, boldog vagyok. Gondolatok ezrei sorakoztak már napok óta az agyamban. Igazából már évek, és hónapok óta, de csak tavasszal erősödtek fel bennem ezek a gondolatok annyira, hogy tettek kövessék. Rengeteget gondolkodtam, próbáltam magunkat külső emberek szemével nézni, de ugyanakkor benne éltem. Nem szerelem volt. Látt

Anya, feleség, háziasszony, dolgozó nő, üzletasszony, lány, gyerek, nagymama, testvér, barátnő... Számtalan címke, amivel a nőket napról napra megbélyegzi a környezete. Az én történetem 2007-re nyúlik vissza, amikor is 22 évesen terhes lettem. Nem terveztük, de a babát megtartottuk, és összeházasodtunk. Karácsonykor megszülett az első gyermekem, és ezzel együtt a világ beszűkült körülöttem. Télen, fiatalon, egyedül egy kisbabával csak úgy záporoztak felém a "mit kéne" és "ho

Évekkel ezelőtt még én is más voltam. Könnyek, csalódás, és megint a könnyek. Ez mind kellett ahhoz, hogy azzá válhassak, aki ma vagyok. Hosszú folyamat volt, fájdalmas. A már így sem teljesen ép szívem szilánkjai atomokra hullottak, melyeket a mai napig próbálok helyükre illeszteni. Nem megy. Az első csapás 2014 februárjában ért: rák. A család tökéletes képe megrendült, és ahogy a harc kiéleződött, a világomat veszélyeztető pusztulás egyre fenyegetőbb közelségből leselkedet

Akkoriban minden róla szólt. Mintha megszűntem volna létezni önmagam számára. Mintha feloldódtam volna női minőségemben és minden sejtemmel arra törekedtem volna, hogy neki jó legyen. Persze közben én is jól éreztem magam - szó sincs romboló hatású kompromisszumról vagy önmagam feladásáról. Mindez észrevétlenül történt, és inkább ösztönösen, mint tudatosan. Vágytam rá. Vártam, hogy szerethessek valakit, hogy mindent odaadhassak. Egyre azonban nem gondoltam - hogy mi lesz vele