Ha tehetném, ajánlanám — egy portréfotózás személyes hatása
Frissítve: 6 órával ezelőtt
• Beszámoló cikk •
Pár éve találkoztunk először, amikor egy tanítványának mentem portrémodellnek. Gyorsan kialakult közöttünk a bizalom, és még aznap este visszamentem a stúdióba egy újabb sorozatra.
Norbival dolgozni számomra bensőséges, mert figyel a gesztusokra, a bizonytalanságokra és a kimondott mondatokra. Nem gondolom, hogy 'a lelket látja a test helyett'; inkább azt, hogy érzékenyen reagál arra, ami a helyzetben látható és elmondható.
A fotózás során folyamatosan egyeztetjük a komfortzónát. A bizalom nem azt jelenti, hogy 'nem sérülhetünk', hanem azt, hogy a határokról lehet beszélni és azokat bármikor módosítani lehet.
Szeretem a női identitásomat, de nem gondolom, hogy a nők egységesen erősebbek, érzékenyebbek vagy 'jobban mernek érezni'. Ezek személyes tulajdonságok, nem biológiai vagy nemi szabályok.
A szakmai és társadalmi érvényesülésben valóban vannak nemi egyenlőtlenségek, de ezeket nem vezetném vissza egyszerűen a 'biológiai órára' vagy valamiféle női természetre.
Küzdünk legbelül, hiszen dönteni kell minden pillanatban, hogy mit mutatunk meg magunkból: hogy erőssek leszünk, igazi szenvedélyes ösztönlények vagy felfedjük azt a finom csipkével borított porcelánbabát ami mélyen bennünk rejtőzik, mindentől védve. Viszont ha ezekkel megküzdöttünk és sikerült egyensúlyba hozni magunkat, ott jön a diadal.
Az a fajta diadal, mikor a győztes hadvezér végigvonul az őt imádók tömegén, csak itt nem emberek ezrei ujjonganak, hanem az érzékeink. Megnyílik minden, és érezzük minden pórusunkat, minden lélegzetvételünket és kiszínesedik a világ.
Ezzel a diadallal eltűnik az a sok stigmakét ránkégetett mondat, amiket azoktól emberektől kaptunk, akiket őszintén szerettünk, és közel engedtünk magunkhoz.
Nekem ez a fotózás erős önképi élmény volt. Nem terápia, ezért nem írnám 'receptre' szerelmi csalódásra; inkább egy olyan helyzet volt, amelyben más szemszögből tudtam magamra nézni.
Egy hosszú kapcsolat lezárása után sok düh és csalódás volt bennem. Ma nem diagnosztizálnám a volt páromat 'érzelmileg fejletlennek'; azt tudom biztosan, hogy a kapcsolatban sok szükségletem nem találkozott az övével.
Nem vettem tudomást azokról a bántó megjegyzésekről, amiket valószínűleg fel sem fogott, hogy mennyire fájhat a másiknak. Vagy talán nem is emlékezett rá.
Mert nem érdekelte, mert annyira önző volt hogy nem vette észre hogy egyre kisebb darabokra töri a porcelánbabát a csipke alatt. "Minden nőt jobban kívánok mint téged."
"Jobban érzem magam edzésen mint itthon." És még pár hasonló, amiket tényleg törölt az emlékezetem.
Megbocsájtottam és a törés mentén erősebb lettem, de rugalmasabb is.
És most itt állok, 28 évesen, életerőssen, önállóan. Tisztában vagyok magammal, és szeretem ami lettem. Nem vagyok tökéletes, és ismerem nem csak az erősségeimet, hanem a gyengeségeimet is.
Nő vagyok.
U.I.: Középiskolai irodalomtanárom Ady Lédájára mondta egyszer, a kamaszfiúknak szegezve a mondatot: "Ez egy olyan nő, akiről ti csak álmodozhattok a paplan alatt, világos?!"
művészi fotográfia – részletek.
A cím és a történet a résztvevő saját megélését fejezi ki, nem terápiás ígéretet. A test és önelfogadás művészeti előzménye az Ébredés sorozat.
Kapcsolódó történetek: Felfedezni a Nőt önmagamban · Az első és utolsó aktfotózásom - Nem levetkőzni volt nehéz
Ha saját magadról szeretnél ilyen képeket, itt találod az aktuális Fine Art referenciákat és a fotózás részleteit.
Ébredés – sajtó és nyilvános recepció
Az Ébredés projekt és a hozzá kapcsolódó testkép/felépülés témák nyilvános recepciójából: SHE – személyes aktfotózási történet · VEOL – állandó kiállítás az Onkológiai Centrumban · ECHO TV – Ébredés kiállításinterjú