Fotótörténelem #19 – Hippolyte Bayard: a fénykép, amely eljátszotta a halált
Egy férfi ül egy sötét fal előtt. Felsőteste fedetlen, derekát világos kendő takarja. A feje oldalra billen, szeme csukva. Balra egy kalap függ. A mozdulatlan test látványa elsőre egy halott ember képét idézheti fel. Pedig a fényképen szereplő férfi maga készítette elő a jelenetet, és életben volt.
Hippolyte Bayard 1840-ben fényképezte le magát ilyen pózban. A mű francia címe Le Noyé, vagyis „A vízbe fúlt ember”. A kép akkor válik igazán érthetővé, ha azt is megnézzük, mi került az egyik változat hátoldalára. Bayard ott a saját történetét mondja el – szándékosan úgy, mintha már nem élne.
Mit látunk, és mi az, amit csak elképzelünk?
A test a kép közepétől jobbra helyezkedik el, a sötét háttér és a világos textil között. A leengedett fej, a zárt szem és a mozdulatlanság együtt alakítják ki a halál benyomását. A kép nem mutat vizet, és nem mutatja a feltételezett eseményt. A halált nem látjuk: a pózból következtetünk rá.
Nézd meg a kalapot a bal oldalon. Egyszerű tárgy, mégis fontos ellenpontja a testnek. A kalap, a kendő és a háttér nem véletlenül kerülhetett ebbe a kompozícióba. Nem tudjuk bizonyítani minden kellék pontos szándékát, de a választott elrendezés látható: Bayard képi jelenetet épített, nem várta, hogy valami magától megtörténjen a kamera előtt.
1839: több út vezetett a fényképig
1839-ben több fényképészeti eljárás vált nyilvánossá. Louis Daguerre fémlemezes dagerrotípiája és William Henry Fox Talbot papíralapú megoldása különböző irányokat mutatott. Bayard is önálló módszert fejlesztett: közvetlen pozitív képet készített papíron.
A Metropolitan Museum of Art leírása szerint Bayard már 1839 első felében működő eljáráshoz jutott, és júliusban fényképeket mutatott be Párizsban. Közben minisztériumi tisztviselőként dolgozott; a kísérletekre a munkája mellett talált időt. A korabeli elismerés és az állami támogatás azonban nem egyformán jutott az egymással párhuzamosan dolgozó feltalálóknak.
A történet itt könnyen leegyszerűsíthető lenne versennyé arról, „ki találta fel először” a fényképezést. A források ennél összetettebb fejlődést mutatnak. Bayard alkotása éppen azért érdekes, mert a technikai teljesítmény mellett a saját helyzetére is képpel válaszolt.
Egy szöveg a kép hátoldalán
Az egyik változat hátuljára Bayard hosszabb, gúnyos szöveget írt. Ebben úgy beszél a képen látható férfiról, mint egy el nem ismert feltalálóról, akit a csalódás a vízbe kergetett. Ez szerepjáték és tiltakozás. Nem tudósítás valódi halálesetről.
A Getty Museum kutatói szerint Bayard három változatot készített a jelenetből, és a végső változat hátoldalára írta a szöveget. A hátoldal nem mellékes dokumentum: nélküle a néző pusztán egy megrendezett testhelyzetet lát. Vele együtt a kép a fényképezés korai intézményi elismeréséről és a láthatóvá válásért folytatott küzdelemről is szól.
Felmerül a kérdés: egy fénykép önmagában elmondhatja-e azt, amit alkotója közölni akart? Itt a vizuális jelenet és az írás ugyanannak a műnek két rétege. Érdemes mindkettőt megtartani, nem az egyiket a másik helyébe képzelni.
Közvetlen pozitív: egyetlen fényérzékeny felület
Bayard eljárásában a fényérzékennyé tett papíron közvetlenül jött létre a pozitív kép. Ehhez nem kellett egy külön negatív, amelyről később több másolat készül. A fénykép elkészítése időigényes volt, és a modellnek mozdulatlanul kellett maradnia. A Getty a korai portréfotózás hosszú expozíciós idejét külön hangsúlyozza.
A technika a kompozícióra is hatott. Bayard nem tudott egy futó pillanatot elkapni a mai értelemben. Olyan testhelyzetet választott, amely elég hosszan fenntartható. A lehajtott fej és a csukott szem ugyanakkor a történetnek is része. A technikai korlát és a megrendezett jelentés itt összekapcsolódik.
A Société française de photographie a gyűjteményében őrzött Autoportrait en noyé művet 1840-re datálja, és közvetlen pozitív papírképként írja le. Ez segít megkülönböztetni az eredeti 19. századi eljárást a ma az interneten látott digitális reprodukciótól.
Három változat, nem egyetlen végleges pillanat
A Getty dokumentálja, hogy Bayard három eltérő beállítást készített. A póz és egyes kellékek változtak. A több változat arra figyelmeztet, hogy a fényképen látható döntések próbálkozásokból is születhetnek, nem feltétlenül egyetlen, tökéletesnek szánt pillanatból.
Képről képre változhat az, mennyire hangsúlyos a kar, a fej vagy a háttér. Az általunk vizsgált reprodukción a test és a kalap viszonya, valamint a világos kendő vonala vezeti a szemet. Ez konkrét megfigyelés erről a képről; nem állítás arról, hogy Bayard minden változatnak ugyanazt a jelentést szánta.
A kép megmutat egy mozdulatlan testet; a hátoldali szöveg mondja el, miért kellett ezt a testet így látnunk.
Mit bizonyít egy megrendezett fénykép?
A fénykép valóban rögzíti Bayard testét és az előtte elrendezett tárgyakat. Azt azonban nem bizonyítja, hogy Bayard vízbe fulladt. A kamera előtt megtörtént a pózolás; a halál egy eljátszott történet része. Ez a különbség nem teszi jelentéktelenné a felvételt, inkább pontosítja, mire használhatjuk bizonyítékként.
A korábbi #15-ös részben Gustave Le Gray két negatív összeillesztésével foglalkoztunk. Bayard másként avatkozott be: a jelenetet rendezte meg a fényképezés előtt, és szöveget kapcsolt az elkészült képhez. Két eltérő döntés, mégis hasonló kérdéshez vezetnek: milyen értelemben tekinthető egy fénykép a valóság nyomának?
Ma, amikor képekhez azonnal címek, feliratok és magyarázatok társulnak, ez a különbség különösen jól vizsgálható. Egy kép hitelességét nem lehet csak abból megítélni, hogy fényképezőgéppel készült. Azt is tudnunk kell, mit rendeztek meg előtte, és hogyan mesélik el utána.
Három kérdés, mielőtt továbblépünk
Próbáld különválasztani a látványt és a róla szóló állítást. Mit lehet pontosan leírni ezen a képen? Melyik rész a fényképezőgép előtt megrendezett jelenet? És mit tudunk csak az írásos forrásokból, a kép hátoldaláról és a múzeumok kutatásából?
Ha egy pillanatra eltakarjuk a Le Noyé címét és a magyarázatát, másként olvassuk a férfi arcát, kezét és a kalapot. Amikor visszatesszük a szöveget, a kép nem változik meg, a jelentése mégis igen. Pontosan ez az eltérés érdemes a figyelmünkre.
Források és képfelhasználás
Mű: Hippolyte Bayard, Le Noyé (Autoportrait en noyé, Self-Portrait as a Drowned Man), 1840. Közvetlen pozitív papírkép. A Société française de photographie egyik gyűjteményi példánya: SFP 24 POD 269. A cikkben látható digitális reprodukció forrása a Wikimedia Commons, amelynek fájllapja a Digital Library Federation Academic Image Cooperative megjelölést adja meg. A digitális fájlt nem azonosítjuk automatikusan a SFP konkrét példányának szkennelt változataként.
Jogállás: Bayard 1887-ben hunyt el, így az eredeti 1840-es alkotás az EU-ban közkincs. A felhasznált Wikimedia Commons-fájl a képet és hű reprodukcióját közkincs-jelöléssel teszi elérhetővé. Képek és múzeumi reprodukciók felhasználásakor mindig az adott fájl és gyűjtemény feltételeit kell ellenőrizni.