Sziromszerelem — egy álom felépítése

48 éves vagyok, de úgy érzem, hogy a legkülönlegesebb dolgok még csak ezután érkeznek majd az életembe. Nem vagyok elégedetlen ember, sőt, az élet legapróbb dolgaiban is képes vagyok örömöt találni, mégis, mintha valami vonzana újabb és újabb csodák felé.

De a csodák nem hullanak csak úgy az ölünkbe egyik napról a másikra. Én harminc éven át dolgoztam az egészségügyben: nővérként, asszisztensként, másodállásban háziápolóként és Hospice ápolóként.

Munkám során sokféle emberrel találkoztam, közel kerültem nem csak a biológiai testhez, hanem a lélekhez is, mert anélkül nem is lehetett volna ezt a munkát végezni. Sokszor együtt nevettünk, vagy éppen sírtunk, s az én lelkem is hol alámerült, hol pedig az egekbe repült, éppen úgy, mint a betegeimé és a hozzátartozóiké.

Harminc éven át dolgoztam az egészségügyben, és bár sokáig nem neveztem kiégésnek, azt éreztem, hogy a nehéz napok után kevés valódi regeneráció jut. Ez indított el abba az irányba, hogy többet foglalkozzak önismerettel és azzal, milyen életet szeretnék felépíteni.

Szerettem utazni és innen indult a bakancslista ötlete. Elkezdtem összeírni, hogy mi az, amit feltétlenül meg szeretnék csinálni, el szeretnék érni még ebben az életben.

De nem csak irogattam és álmodoztam, hanem igyekeztem meg is valósítani őket. Így jutottam el a szívemnek nagyon kedves helyekre.

Csodás élményeket gyűjtöttem, de ahogy az egyik cél megvalósult, máris vártam a következőt. Prága, Róma, később London, és a bakancslistámon ott van Ausztrália is, ahol a nyolc éve kint élő barátnőm várja, hogy végre meglátogassam.

Szülővárosomban sokan főleg a munkám miatt ismernek, de én vagyok az is, akiről köztudott, hogy Nordic Walkingozik a Berettyó gáton és fotózgat, aki összeszedi a szemetet a tónál és a temetőben csak úgy önszántából, aki 46 évesen - életében először - átúszta a Balatont, akinek egy levendula aratás és egy tetoválás is volt a listáján.

A listám pedig folyamatosan bővül. Egyszer élünk!

Imádom a természetet, a szép tájakat, a csendélet-szerű momentumokat és főleg a virágokat, mert a virág számomra egyenlő a szerelemmel. Évtizedek óta séta közben vadvirágot szedek és különböző terméseket gyűjtök. Ezekkel eleinte csupán saját otthonomat díszítettem, majd ajándékot készítettem a család és a barátok számára. Ekkor jött a felismerés, hogy az alkotás szabaddá tesz, és arra vágytam, hogy ezt az érzést megtartsam, kiteljesítsem. Miközben az egészségügyben dolgoztam, elvégeztem egy virágkötő tanfolyamot is. Sokan ezt is egyfajta bogarasságnak tudták be részemről, és én magam sem gondoltam komolyan, hogy valaha szakmát váltanék, egyszerűen csak érdekelt a dolog, vágytam rá.

Amikor egy helyi virágüzlet eladóvá vált, egyszerre éreztem félelmet és lehetőséget. Negyvenhét évesen komoly döntés volt új szakmai irányt vállalni, de közelebb kerültem egy régóta dédelgetett tervhez.

Egyik pillanatban tele voltam reménnyel, tenni akarással, másik pillanatban meg lemondással és tehetetlenséggel. Ott volt a biztos munkám, amit szerettem, amihez értettem, amit féltem feladni, másrészt a számlákat is tologattam gyakran, és e mellett még egy vállalkozásba is fogni őrültségnek tűnt.

De az álmom követelte a megvalósítást. Az öcsém, aki látta az elszántságomat, végül leült velem beszélgetni, és megszületett a döntés. Ő megveszi az üzletet befektetésként, én pedig bérlem tőle. Eldőlt, lesz ami lesz, belevágok: virágboltos leszek. Úgy éreztem, bár bátor vagyok és vakmerő, most egy szikla szélén állok, és éppen ugrani készülök, bele a nagy ismeretlenbe.

Villámgyorsan történt minden. Szinte fel sem fogtam.

Ha több időm lett volna, talán meggondolom magam. Fölmondtam az egészségügyben, az üzlet működtetését tanulmányoztam, szállítókkal tárgyaltam, családi összefogással felújításba kezdtünk, és szinte egyik napról a másikra ott voltam a gyönyörűséges virágboltomban, várva a vevőimet.

Azokat az embereket, akiket korábban a rendelőben, a kórházban vagy az otthonukban ápoltam, gondoztam, kezeltem. Jöttek, gratuláltak, bátorítottak és őszinte szeretetük által én is egyre több erőt éreztem magamban.

Megtörtént hát a csoda.

Persze nem voltam egyedül eközben, a családom csapatként áll mellettem. A felújítások oroszlán részét a párom csinálta, az üzlet marketing részét a kisebbik fiam vállalta el, míg a nagyobbik, ahogy ideje engedi, beáll a boltba és segít az alkotásban.

Mindketten folyamatosan ötletelnek, tanácsokkal látnak el. A gyerekeimmel mindig is erős kötelék fűzött bennünket egymáshoz, így most, amikor ők már kirepültek a családi fészekből, nagyon jól jött egy ilyen lehetőség, ami biztosítja a folyamatos egymásra figyelést.

Az üzletben ,bár egyedül dolgozom, de mindannyian tele vagyunk jobbnál jobb ötletekkel, amelyeket minden nehézség ellenére is igyekszünk megvalósítani. Úgy érzem, mindenben számíthatok a családomra.

A városban kiszállítást vállalunk, de külföldi megrendelők álmát is teljesítettük már nem egyszer. Természetesen ők telefonon vagy üzenetben rendelnek, és mi házhoz szállítjuk a megrendelésüket a szeretteik részére.

Ez mindig nagyon megható pillanat, mikor az anyukák felfogják, hogy a külföldön élő gyermekük meglepetése érkezett ilyen formában. Nagyon jó érzés, hogy osztozhatok az örömükben, hogy részese lehetek a meglepetésnek.

A Sziromszerelem lett a bolt neve. Szeretek bemenni, de nem gondolom, hogy egy megvalósult álom automatikusan könnyű életet jelent: a vállalkozás új feladatokat és folyamatos bizonytalanságot is hozott.

Karácsony előtt országos szinten meghirdettük a „Lélekápolók” kezdeményezésünket, ami arról szólt, hogy az ápolóknak, akik Szentestén is a betegekkel vannak a családjuk helyett, egy-egy szál virággal köszönjük meg a munkájukat. Az első évben ennek a kezdeményezésnek nem volt még nagy visszhangja, de nem adom föl, megcsináljuk évről évre, amíg a Sziromszerelem létezik. Természetesen mi a családommal a volt munkahelyem, a mezőtúri Kórház, szolgálatban lévő nővérkéinek adtunk át egy-egy szál fehér rózsát.

Nincs egy éve, hogy működik a virágboltom és örömmel elmondhatom, jól döntöttem, hogy belevágtam. De még korántsem érzem, hogy ezzel kiteljesedett volna az életem. Továbbra is bővül a bakancslistám, amin Ausztrália mellett szerepel még egy álomutazás, az El Camino, illetve egy újabb Sziromszerelem üzlet Budapesten. Szeretnék az egészségügyhöz is közel maradni: a „Lélekápolók” kezdeményezést természetesen folytatjuk, de más terveink is vannak, melyek az egészségügyhöz kötődnek. Ezekről viszont nem akarok egyelőre többet elárulni, főleg azért, mert számomra is csoda lesz, ha tényleg sikerül megvalósítani őket.

Ma bátrabban merek nagy célokat kitűzni. A változás nem egyik napról a másikra történt; inkább sok döntés, munka és visszajelzés alakította azt, ahogy magamat látom.

---

Az executive és C-level fotózás a vezető személyiségét, hitelességét és márkaértékét egyetlen vizuális rendszerben mutatja meg.