Egy nagy változás küszöbén — aktfotózás és önkép
Frissítve: 1 órával ezelőtt
• Beszámoló cikk •
Eljött egy időszak, amikor erősen foglalkoztatott, ki vagyok és merre tartok. Házasság és gyermekvállalás fontos mérföldkő lehet sok ember életében, de nem univerzális vagy kötelező állomás.
Arra jutottam, hogy kívülről haladok. Látni akarom, ki vagyok. Nem elég a tükörkép. Később is emlékeznem kell erre az időszakra, amikor válaszút előtt álltam. Tudtam, hogy a testem változni fog. Az aktfotózást azért választottam, hogy rögzítsem és jobban megértsem, hogyan látom magam ebben az élethelyzetben — nem azért, hogy megtaláljam valamiféle 'igazi Nőt'.
Sokáig kerestem olyan fotóst, akiben megbízom. A bizalom nem azt jelenti, hogy valaki tökéletesen 'ráérez' mindenre, hanem hogy világosan kommunikál és tiszteletben tartja a határokat.
Egyetlen helyen találtam olyan lehetőséget, hogy személyesen lehet találkozni a művésszel és kötetlenül, tabuk nélkül beszélgetni vele. Ezzel a lehetőséggel élnem kell gondoltam, de azt nem is sejtettem, hogy a beszélgetést követőn már más emberként távozom majd a fotóstúdióból.
Napokig agyaltam, hogy vajon meglépjem -e. Nem a fotós személyével volt problémám, leginkább a saját félelmeimmel harcoltam, hogy vajon kit fogok viszont látni a képeken. A másik oldalról pedig nagyon szerettem volna, ha még a gyermekáldás előtti korszakomról van egy lenyomatom, amit a jövőben vissza tudok majd nézni. Rendkívül izgatottan érkeztem az első művészi aktfotózásomra. Norbi világosan kommunikált, végig figyelt a reakcióimra és a határaimra, ezért fokozatosan oldódtam. Ma ezt nem úgy írnám le, hogy pontosan 'érezte, mi van bennem', hanem úgy, hogy jól olvasta a helyzetet és teret adott a visszajelzéseimnek. A fotózás után felszabadultabbnak éreztem magam. Nem úgy éltem meg, mintha egy 'bennem rejtőző nő' tört volna felszínre, inkább több különböző oldalamat engedtem egyszerre láthatóvá válni. A maradj otthon\home office időszakában, nemhogy több, de még egy személyiséget sem könnyű táplálni, de nem akartam nyugodni, muszáj volt megélnem ezt az érzést, nem szabadott elengednem. Szerettem volna megmutatni ezt az énemet mindenkinek, hiszen az első sorozat olyan bensőséges lett, hogy az csak a miénk a párommal.
Így született meg a döntés, hogy vissza megyek egy kültéri portfólió fotózásra. Alig 1 hónap elteltével újra a ott álltam Norbi előtt, de most ruhában. Több féle szettben képzeltem el magam amiben szabadjára tudom engedni személyiségeim. Tényleg csak pár egyszerű és közvetlen fotót szerettem volna, mintha valami ismerősöm csinálta volna az utcán, csak még is profi hatásúak legyenek.
Minden várakozásomat felülmúlta az, ahogy ezek a fotók készültek. Én csak azt tudtam, mit veszek fel és mit szeretném, hogy tükrözzenek a képek. Kint voltunk a Móricz Zsigmond tér környék az utcán. Nem volt stúdió, derítő, állvány, stáb (meg ki tudja, mik szoktak még lenni), csak egy kis séta a stúdió környékén. A fotós meg én, no meg az utca emberei…
Ezek lettek addigi kedvenc képeim az akt- és utcai sorozatból. Szeretem nézni őket, mert azt az időszakot és azt az önképet rögzítik, amelyben akkor voltam.
művészi fotográfia – részletek.